Hirtelen felindulásból rákérdeztem Csillánál, hogy szerinte jó ötlet lenne-e, ha elmennénk edzésre oltás után. Dolgok lebeszélve, szóval már úgy indultunk el itthonról, hogy edzésre is megyünk. Mandul életének első agility edzése. Voltak kétségeim, félelmeim... de ezek teljesen alaptalanok voltak!
Szóval, reggel nyolckor, alapos fésülködés után (vedlő kutyánál, főleg mackóbundásnál alapvető dolog, kéremalássan!) Szóval, buszra felpattantunk, bácsi egyszer rátaposott a farkára, amúgy nyugodtan bámult kifele az ajtón, így legalább nem hisztizett, csak dörgölőzött hozzám, hátha lejön a szájkosár. Leszálltunk, sétáltunk egy nagyot, óriási kerülővel, több városrészt átszelve. Persze a kisasszony kiadta magából a dolgokat, amit kb. 3 kilométeren át cipeltem magammal, mert a környéken sehol egy kuka. Utálom...
Fél úton felpattantunk a buszra, ahol a sofőr nagy örömmel fogadta Mandult, köszönt neki, bókolt meg minden cukiság. Mandul fél úton kijelentette, hogy neki vége... felvettem az ölembe, hogy kilásson az ablakon, akkor abbahagyta a hangos hisztizést. Néztek nagyon az emberek, a buszsofőr folyton fütyült neki :)
Kikeveredtünk, elsőként értünk a dokihoz, kicsit meg is ijedtem, hogy biztos nyitva lesznek-e. De végül elsőként mehettünk be, kaphatta meg az oltását, én meg megszabadulhattam a fizetésemtől :D Visszafele rohantunk a buszmegállóhoz, közben eszembe jutott, hogy a fajtamentős bögrém megint a rendelőben maradt... sebaj, ők legalább egyben megőrzik. Szóval, azért rohantunk, mert elnéztem az órát a mobilomon, miért is ne, drága betörött kijelzőm már három éve szórakoztat ilyenekkel. Ezen a buszon is hisztizett a kisasszony, ölbe is vettem, de akkor se hagyta abba, már ideges is voltam, leszálltunk a mamáéknál... Volt másfél óránk szabadidőben. Drágaságomnak mancsot töröltünk, majd szabadlábon engedtük a házban. Annyira élvezi a benti létet, követi az embert mindenhova, mindent jól megnéz. Ivartalanítása után is minden mozdulatomat figyelte, mikor öltöztem, pakoltam. Beült mama mellé a konyhába, hátha kap valamit... kapott is kis piskótát, meg almát. Játszott nagyokat a papával, meg egyedül is, már-már olyan érzésem volt, hogy ott kéne hagynom nekik... jó ideje nincs már kutyájuk, lassan 15 éve is megvan talán, hogy Tapi meghalt szájrákban. Most pedig költözés alatt vannak, vagyis egyenlőre eladás-keresés alatt, szóval még nem. Nyugdíjasok mindketten, már kicsit unják is, egy nyugodt, magában befőttként ellevős, de mégis emberközelséget kereső kisebb-közepes testű kutya lenne a legmegfelelőbb számukra. Mandul ha nincs lefárasztva, akkor kibírhatatlan. Ivartalanítás után ezt meg is tapasztalták :)
Innen mentünk tovább az találkahelyhez, ahol Csilla felvett minket. Itt futottam össze Esztivel és Szandival, akik ugyan csak edzésre indultak, csak őket más vitte ki a lovardába. Mi értünk oda Csillával először. Jovi akkorát nőtt! Akár a májusi első találkozásunkhoz viszonyítom, akár a nyári UFO Kupához. Mind agyban, mind testben. Ahogy elkezdtem dögönyözni, egyből a fiatalkori Arcus jutott eszembe róla... nem tudom, hogy miért, talán a kis patkányformás test miatt, de tény, hogy Jovinak nincs pateszfeje :D Arcusnak úgy egy éves koráig bőven az volt, aztán belenőtt a feje az orrába. Jól kezdtünk amúgy az egész megérkezést, mert ahogy pattantunk volna ki az autóból, egyből ott termett pár kutya és Mandul morogva próbálta távol tartani őket. Megbeszéltük a dolgokat, a többi kutya sem akadékoskodott aztán már annyira. Összeraktuk őket Jovival hátul, akkor ott is vicsorgott kicsit, majd közösen elfordultak egymástól, de mire kiszedtük őket, már teljesen jóban voltak. Vagy csak elhitették velünk.
Aztán megjött a csapat nagyja, befoglaltuk a lovardát. Mandul szabadon, rohangászott a többiekkel, próbált terelni, frizbit elvenni, de valahogy sosem jött össze neki. Kipakoltunk addig, aztán kutyák megfog, edzés kezdődik. Kikötöttem az egyik fém kitörő rúdhoz (lovas akadálytartó oszlop, ha úgy jobban tetszik :D), gondolván úgy is elég nehéz... az elején annak is bizonyult, amíg pályajárás volt. Aztán már inkább könnyen elvontatható akadálynak. Állva rángatta úgy két métert, aztán miután eldőlt, még húzta egy darabig... lökött szánhúzó! Szóval rám volt kötve, míg az edzés ment, mondta a magáét kánonban Ákoskutyával, Maszattal és a sheltikkel. Szuper koncert volt amúgy, csak kicsit már idegtépő...
Fél úton felpattantunk a buszra, ahol a sofőr nagy örömmel fogadta Mandult, köszönt neki, bókolt meg minden cukiság. Mandul fél úton kijelentette, hogy neki vége... felvettem az ölembe, hogy kilásson az ablakon, akkor abbahagyta a hangos hisztizést. Néztek nagyon az emberek, a buszsofőr folyton fütyült neki :)
Kikeveredtünk, elsőként értünk a dokihoz, kicsit meg is ijedtem, hogy biztos nyitva lesznek-e. De végül elsőként mehettünk be, kaphatta meg az oltását, én meg megszabadulhattam a fizetésemtől :D Visszafele rohantunk a buszmegállóhoz, közben eszembe jutott, hogy a fajtamentős bögrém megint a rendelőben maradt... sebaj, ők legalább egyben megőrzik. Szóval, azért rohantunk, mert elnéztem az órát a mobilomon, miért is ne, drága betörött kijelzőm már három éve szórakoztat ilyenekkel. Ezen a buszon is hisztizett a kisasszony, ölbe is vettem, de akkor se hagyta abba, már ideges is voltam, leszálltunk a mamáéknál... Volt másfél óránk szabadidőben. Drágaságomnak mancsot töröltünk, majd szabadlábon engedtük a házban. Annyira élvezi a benti létet, követi az embert mindenhova, mindent jól megnéz. Ivartalanítása után is minden mozdulatomat figyelte, mikor öltöztem, pakoltam. Beült mama mellé a konyhába, hátha kap valamit... kapott is kis piskótát, meg almát. Játszott nagyokat a papával, meg egyedül is, már-már olyan érzésem volt, hogy ott kéne hagynom nekik... jó ideje nincs már kutyájuk, lassan 15 éve is megvan talán, hogy Tapi meghalt szájrákban. Most pedig költözés alatt vannak, vagyis egyenlőre eladás-keresés alatt, szóval még nem. Nyugdíjasok mindketten, már kicsit unják is, egy nyugodt, magában befőttként ellevős, de mégis emberközelséget kereső kisebb-közepes testű kutya lenne a legmegfelelőbb számukra. Mandul ha nincs lefárasztva, akkor kibírhatatlan. Ivartalanítás után ezt meg is tapasztalták :)
Innen mentünk tovább az találkahelyhez, ahol Csilla felvett minket. Itt futottam össze Esztivel és Szandival, akik ugyan csak edzésre indultak, csak őket más vitte ki a lovardába. Mi értünk oda Csillával először. Jovi akkorát nőtt! Akár a májusi első találkozásunkhoz viszonyítom, akár a nyári UFO Kupához. Mind agyban, mind testben. Ahogy elkezdtem dögönyözni, egyből a fiatalkori Arcus jutott eszembe róla... nem tudom, hogy miért, talán a kis patkányformás test miatt, de tény, hogy Jovinak nincs pateszfeje :D Arcusnak úgy egy éves koráig bőven az volt, aztán belenőtt a feje az orrába. Jól kezdtünk amúgy az egész megérkezést, mert ahogy pattantunk volna ki az autóból, egyből ott termett pár kutya és Mandul morogva próbálta távol tartani őket. Megbeszéltük a dolgokat, a többi kutya sem akadékoskodott aztán már annyira. Összeraktuk őket Jovival hátul, akkor ott is vicsorgott kicsit, majd közösen elfordultak egymástól, de mire kiszedtük őket, már teljesen jóban voltak. Vagy csak elhitették velünk.
Aztán megjött a csapat nagyja, befoglaltuk a lovardát. Mandul szabadon, rohangászott a többiekkel, próbált terelni, frizbit elvenni, de valahogy sosem jött össze neki. Kipakoltunk addig, aztán kutyák megfog, edzés kezdődik. Kikötöttem az egyik fém kitörő rúdhoz (lovas akadálytartó oszlop, ha úgy jobban tetszik :D), gondolván úgy is elég nehéz... az elején annak is bizonyult, amíg pályajárás volt. Aztán már inkább könnyen elvontatható akadálynak. Állva rángatta úgy két métert, aztán miután eldőlt, még húzta egy darabig... lökött szánhúzó! Szóval rám volt kötve, míg az edzés ment, mondta a magáét kánonban Ákoskutyával, Maszattal és a sheltikkel. Szuper koncert volt amúgy, csak kicsit már idegtépő...
Aztán felkéredzkedtünk a kisebb pályára edzeni. Dóri lett az edzőnk, szokás szerint :D Kisasszony először nem igazán akart kúszóba menni, majd lebeszéltük, aztán már rohant szépen. Az első akadályugrása úgy nézett ki, hogy kúszik-hopp... elvileg. Gyakorlatilag kúszik-kúszik. A minire állított akadály alatt átbújt! Nem¨tudom, hogy hogyan és mit képzelt, de megcsinálta így... mindketten csak röhögtünk rajta. Utána már működött rendesen a hopp is. Jobb kézre megy szépen, ugyebár az a saját oldala, bal kézre átmegy az első akadályon és a kúszón, de a második akadálynál már átjön a jobb oldalamra. Most próbáljuk amúgy is engedelmes munkában a bal oldalon haladást, de még kajával is inkább húz a jobb felé... nem tudom, hogy ez mi, de képes a lábaim alatt is átbújni, csak mert nem tetszik neki az az oldal. Erre várok ötleteket... Bal kézre kicsit katasztrófa volt, jobbra csodajól ment.Tapasztaltaktól is azt kaptuk, hogy nagyon ügyes, élvezi, pörgős vadállat. Fajtáját tekintve pitbull vagy pumi, de nem border :D Ugat, pörög, játék helyett kézre harap és lehet forgatni meg felemelni a játékkal.Nem sokat edzettünk, kétszer úgy 10-15 percet, de ennyi bőven elég is volt, még élvezte, csinálta volna tovább és már azt is megjegyezte, hogy nem illik elmozdulni onnan, ahova épp leültettem.Edzés után még elmentünk Esztivel és Csillával a Püspök erdőbe fényképezni, trükközi, frizbizni. Ketten kattintgattak és meg kutyáztam. Lett sok-sok gyönyörű kép rólunk, köszönet érte a csajoknak!
Hazaérvén elbúcsúztam az utolsó kismalactól is, Borkától, aki a Chipper nevet kapta Csillánál. Arcus meg volt bolondulva, örült, hogy végre hazaértem és még a csaját is magammal hoztam. Vele külön kimentem egy pórázmentes sétára, gyönyörűen jött vissza első szóra és lábnál jött falunk belül is. Régen élveztem már ennyire vele a szabad sétát. :)
Jól elfáradtunk aznap, Mandul nem is akart többet sétálni, egyből elvonult aludni :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése