2012. január 29., vasárnap

BOMBAAA

Kora reggel, ébredés után egyből ki a kutyákkal. Nyílik a kennelajtó, Mandula valahogy egyből kicsúszott a pici nyíláson... Bárhogy hívtam, inkább csak elfutott. Tudom, hogy a régi helyén ilyenkor kergették, most is ezt "játszotta", szóval megfogtam inkább Arcust, visszavittem a helyére, mire Mandika elrohant a kert végébe. Onnan kajával behívtam, beraktam kennelbe, aztán elkezdtük a kapuszabályt, hogy csak akkor jöhet ki, amikor póráz van rajta vagy amikor hívom. Amúgy tündéri, van egy átlagos pofija, mindig néz és csak néz, a szemkontakt tökéletes :D Szóval kivittem őket együtt, majd külön-külön is. Először Arcival mentünk ki frizbizni meg trükközni, addig ő benn hisztizett az udvarban. Bejöttünk, hogy lásson minket, de úgy is. Hagytam, Arcussal foglalkoztam. Aztán kihoztam őt is az udvarba pórázon, majd kimentünk a pályára, ahol megtanítottam feküdni. (Talán ezt még nem tanulta, merthogy pacsit adni már tudott :D) Játszottunk még kergetőzőset is, meg bunyóztam vele. Nem igazán tud kis finoman játszani, ő akar lenni játék közben a főnök, szóval megmagyaráztam neki, hogy én vagyok az, aki a fogait mutogathatja...
Benn két kutyával gyakoroltuk az ülést, pacsiadás meg a fekvést, hát nagyon tudnak versengeni azon, hogy ki csinálja meg előbb.
Az előbb hallottam éppen, hogy valami nagyon dübörög. Kinézek, hát mit látok? Kutyák a kennelben játszanak, Arcus nyomja le Mandit, majd fordítva és Arci a hasát mutogatja... puhány pasi! Kimentem megnézni őket. Lehet nem kellett volna.
A vizes tál egész tartalma a földre kiborulva, fele Arcuson, pluszba a fülei tiszta nyálak, a pofáján keresztbe nyálcsíkok, a ház szétszedve... a tető leesett, az esővédő fólia a földön fetreng, a rongyok kihúzkodva, Mandula meg vidáman csóvált a bejáratnál. Kisasszony mégsem olyan tündérke. Igazi démon!
Most éppen a kennel ajtajában csücsül és csontot rág. Amúgy hisztizik, ha nem vagyok kinn, de Arci is így kezdte, ő is megszokta, hogy mikor van séta, a közbenső időben meg szabad foglalkozás van mértékkel. 

Este szépen megették egymás mellett a kaját, viszont Arci kisajátította a házat és nem engedte be Mandut. Szóval a kislány a ház előtt, szőnyegen töltötte az éjszakát. Majd rájönnek, hogy jobb ketten a házban lenni, jobban be tudják fűteni. :D

5 megjegyzés:

  1. hááát nem fogsz unatkozni :D

    VálaszTörlés
  2. majd csinálj Mandunak is egy különfülecskét :D

    VálaszTörlés
  3. Lesz neki is idővel, csak érdemelje ki :D

    VálaszTörlés
  4. Jó buli a két kutya, nálunk egyelőre külön kennelben vannak, de ha a közös kennelben is azt fogják csinálni, mint általában szabadon, akkor a csernobili betonszarkofág is kevés lesz...
    Tegnap 3 órán át nyüstölték egymást folyamatosan. Igaz utána mind a kettő kajált és aludt...:)

    VálaszTörlés
  5. Megvolt az első közös labdázás. Hát, durva... Arcus hozza, Mandula tépi és ugatja... leállítani nem lehet, azzal próbálkoztam, hogy ha ugat, akkor elkergetem Arcus közeléből. Rövid távon oké, de hosszú távon meg kicsit megoldhatatlan a 10 méteres póráz miatt... ami viszont kell, emrt néha rájön, hogy ő önálló és el tud menni... máskor meg a seggemben van az orra és úgy követ :D Nagy fába vágtam a fejszém, ma már elkezdtem lebeszélni a suliban a benti szocializációt, hogy mikor vihetem be. Meg nevelő célzattal beviszem 3 border és egy terrier közé hamarosan :P

    VálaszTörlés