2012. január 10., kedd

Tervek 2012-re

Először is, az OFF, hogy szeretnék továbbra is az állatkertben dolgozni... Kétséges, mivel a kis főnökünk felmondott. Imádtam, szerettem, annyira jó volt vele néha csak csevegni is, meg a többiek is mondták, hogy ő futtatta fel a parkot. Az utódját nem ismerjük még, de pár kolléga szerint biztos a helyem, mert az egyik pénzügyi emberke rokonjának néznek annak ellenére is, hogy mindig elmondjuk, hogy csak a faluból ismerjük egymást.
Ez van, inkább kibírom a sok unintelligens embert és külföldit, de olyan helyen szeretnék dolgozni, ami érdekel is, na meg szeretem, imádom! :D

Arcussal kétféle irányba mehetnek el a terveink, egy hamarosan eldőlő dolog miatt. Vagy az egész évünket átdolgozzuk és gyakorlunk látástól-vakulásig, hogy minél több versenyre juthassunk el, vagy kicsit visszafogjuk a tempót és lazán, boldogan, minden happy életfelfogással csináljuk azt, mint eddig. Azaz nagynagynagy szeretetben élünk és sétálunk nagyokat, jön nyaralni velem, talán még Balaton körüli túrára is eljutunk... ez már más kérdés. Amúgy nem kell megijedni, nincs semmi baja :D Csak bátyám is egyetemre készül, kicsit megszívatták az új felsőoktatási törvénnyel, így valószínű, hogy államira nem veszik fel annak ellenére sem, hogy minden érettségije 90% felett sikerült és a pontszámai is majdnem maxok. Meg egy másik dolog, ami viszont kutyás. Erről már írtam, csak akkor nem úgy jött össze, hogy folytassam is, de talán jövő hét végén folytathatom. Vagy boldog vagy szomorú véggel.
Ennek ellenére vannak konkrét terveim:
- Az Alfa DD Kupára biztos el szeretnék jutni, ha törik, ha szakad!
- Emellett még 1 vagy 2 versenyt szeretnék hobby kategóriában, szabad téren.
- Jobban hozzá szeretném szoktatni a zárt, nagy és hangos terekhez, hogy ne legyen baj a téli versenyekkel.
- Falunapon szeretnék fellépni vele, ha úgy alakul.
- Esetlegesen szeretnék kutyasuliba is eljutni vele, ez nagyon függ a bátyám továbbtanulásától.
- Utazgatni, megint Balatonon nyaralni vele.
- Szeptemberben kiállításra menni, az eredményétől függően folytatni vagy nem folytatni hobbyban.
- Terelni eljutni, kicsit megnevelni.
- Apát rávenni, hogy elmenjen vele Kutyafuttára.
- Több edzésen a pórázt apa kezébe nyomni. >__<"
- Frizbizni, akár már komolyabban.

Megelégszek annyival is, ha bármilyen helyzetben, és bármilyen helyen tud majd rám koncentrálni és végrehajtani a kért feladatokat, hogy versenyen se legyen ebből probléma. Na meg nekem is kéne több rutint szerezni, hogy ne megint a ringben kezdjek el kocsonya módra remegni és elgondolkodni azon, hogy miért is csinálom ezt... Utána viszont iszonyat jó érzés, hogy igen, kicsit rosszul, de megcsináltuk! Tavasszal el is sírtam magam örömömben, Arcus pedig csak nézett, hogy "Ügyesvoltamügyesvoltam, kpaokmégsajtotvagylabdát?" :D

*Kiegészítés:
Idei terveim közé tartozik még megírni az évek óta megálmodott regényemet is. Sok sikert nekem :D
* Még egy kiegészítés:
Szeretném megcsináltatni végre a tetoválásom. Vagy egy jó, de távoli, profi tetováló barátnőm csinálná, vagy egy tök ismeretlen, de profi. Melyik a jobb? :D
És a hajamat is szeretném berasztázni. Egyenlőre csak mű, mivel a lovastanárok nem igazán szívlelik a rasztákat és nem engedik lóra ülni őket a suliban, szóval a saját rasztámra még 2 és fél évet kell várnom :/

4 megjegyzés:

  1. Sok sikert a tervekhez :)
    Nekünk is van jó pár és az Alfás rész megegyezik :)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm! Alfán végre találkozunk akkor! :D Hobby vagy hivatalos? Mert akkor esélyünk nem lesz hobbyban, ha ti is abban indultok :D

    VálaszTörlés
  3. Még nem tudom :)
    Attól függ,hogy több,mint 6láb kategóriában a csapattal,vagy külön nevezünk :)
    de a végre találkozunk rész jutott nekem is először eszembe :D
    lesz miről blogot írni :DD

    VálaszTörlés
  4. Ááááá, én is akarok csoportos táncot, csak nincs kivel :/ Klónozom magam és Arcust :D

    VálaszTörlés