Kezdetben csak a dog dancing érdekelt. A többi sportot már sokan űzték, és én mindig is egyedi és ritka dolgokat szerettem volna. Mikor megjött Arcus, elkezdtem tanítani, ám túl kajla volt, így egy időre lemondtam a terveimről.
Maradt a terelés, amit nagyszerűen csinált. Jártunk edzeni, sokat fejlődött is, majd visszaesett egy a kezdetinél is rosszabb szintre. Jó kérdés, hogy mitől, mostanában ezt próbáljuk kiküszöbölni. Viszont ebben a sportban is szeretnék eredményeket elérni vele.
2010 tavasz elején újra elővettem a klikkert és elkezdtem újra oktatni az akkor már kicsit komolyabb Arcit. Hamar tanult, hihetetlenül pörgött és dolgozott a jutalomért. 2010 decemberében úgy éreztem, hogy készek vagyunk egy versenyre. Túl korán éreztem így, mivel a helyszínen vissza kellett lépnünk. Arcus megijedt, lesokkolt. Itt nyílt fel a szemem, hogy sokkal inger gazdagabb környezet kéne számára. Elkezdtem vele a városba járni, vittem, ahova tudtam, még az iskolába is néhanapján.
2011 tavasz végén pedig sikeresen teljesítettünk egy versenyen. Óriási öröm volt számomra, hogy magától csinálta a kűrt és én fagytam le. Ha én sem idegeskedtem volna, akkor ő is jobban figyelt volna. De hát istenem, én is kezdő vagyok. :D
2011 nyár elején pedig elkezdtünk agilityre járni. Sokan sokat nyaggattak, hogy próbáljuk ki. Hát belementem. Élvezem én is, Arci is, talán a kapcsolatunknak is jót tesz.
Tervezem a freestyle frizbi elkezdését is, bár egyenlőre nem versenyszinten.
Igazából minden tőle függ, ha ő élvezni, akkor miattam mutassuk meg magunkat az embereknek. Ráerőltetni nem fogok semmit, ha ezeket sem élvezné, akkor nem is csinálnánk.
Sokat gondolkodtam azon, hogy el kéne vinnem agárpályára futtatni. Legalábbis megmérni rövid távon az idejét, mert iszonyatosan tud teperni. Lehet, hogy még erre is sor kerül. :D
