Kisebbfajta tragédia

Nem tudok, nem akarok és nem vagyok képes más címet adni ennek a bejegyzésnek. Mert nekem ez is tragédia, sőt... összetörtem.
Arcust még hétfőn megharapta egy másik kutya... nem csak harapta, fel is szakította a pofáját. Direkt nem írok semmit se le erről a kutyáról, nem akarok alá ásni se a fajtát, se magát a kutyát, esetleg a gazdát. Nem lenne értelme. Nem adja vissza Arci egészségét.
Képet direkt nem csináltam. Magam is rosszul vagyok minden egyes pillantásnál, aminél meglátom a nyitott sebet... valahogy mindig azt várom, hogy a selymes fekete szőrt látom, de ahogy felém fordul és egy óriási hasítást látok... elszorul a torkom és sírni lenne kedvem. Tudom, hogy nem lenne szabad, de sajnálom őt. Mert ha nem vittem volna magammal, ha nem megyek oda, ha korábban történnek egyes dolgok, vagy ha nem szólok oda, esetleg ha nem álltam volna egy helyben, akkor nem történt volna meg.
A bal oldalon, a szeme alatt egy ujjnyira kezdődik a seb, legfelül csak horzsolás, alatta viszont mélyen szétnyílik a pofája, egészen a szájáig. Határeset volt, hogy varrni kell-e, de azt mondták, hogy nagy macera lenne, így is meggyógyul, csak kicsit lesz heges... egyre inkább úgy néz ki, hogy az a kicsi elég nagy lesz. A sebszájak csúnyán szétnyíltak, az elhalt bőrdarabkák leesése után derült fény arra, hogy nem is olyan rózsás a helyzet... így viszont már a varrás mellett döntöttünk. Csakhogy kifutottunk az időből, amíg egyszerűen megcsinálnák... mert két napig elvileg még jó a vérkeringése a szövetnek és össze tudott volna nőni a seb... így viszont már nem.
És vegyük bele azt is, hogy Arcinak nem az első, illetve második altatásos műtéte lenne... a negyedik vagy ötödik. Az OCD-s két műtét, az ivartalanítás, és amit nem tudok, hogy az OCD vizsgálatnál volt-e altatva... azért egy még nem négy éves kutyánál soknak számít. Persze mindent az egészségéért, de nem szeretném, ha ott kéne hagynom a műtőasztalon... Gondolom megértitek ezt.
Szóval most érdeklődés alatt van a dolog, hogy lehet-e még valamit kezdeni vele, esetleg a seb széleit megvágni, hogy utána össze lehessen varrni... macerás dolog lesz, de muszáj. Sajnos a nyelve eléri a varrás helyét, így még azt se tudjuk garantálni, hogy nem szedi szét. Bekötni pedig lehetetlen, maximum ragtapasszal...
Ma már eljutottam odáig, hogy elsírtam magam, amikor kinn odabújt hozzám, rám nézett és a mancsát a térdemre rakta és arcon nyalt. Ha összejön, akkor hétfőn műtik... ha nem... akkor sebhelyes lesz... nagyon csúnyán... annyira szeretem és féltem!