Vele kezdődött minden. Egyszerű kóbor kutya volt, az iskola mellett feküdt az út szélén az autókat bámulva, hátsó lábát húzta maga után. Szénát mentem gyűjteni, de elkövettem azt a "hibát", hogy köszöntem neki és megszagoltattam a kezemet vele. Innentől nem lehetett minket elválasztani.
Pár napra rá átköltözött a fagyizóhoz, ahol ételt is kapott, de nem hagyta magát megérinteni. Kivéve nekem. Én voltam az egyetlen, akit ha meglátott, boldogan csóválva jött elém és hanyatt dobta magát. Mástól menekült.
Kapott féreghajtót és bolhanyakörvet is a falusiaktól, annak ellenére, hogy még mindig utcán élt. Itthon ment a vita, hogy hagy hozzam haza.
Sikerült rábeszélnem a családot.
Borzi viszont eltűnt. Elvitették a menhelyre... mert összeragadva látták egy vizslával. Így meg nem maradhatott a fagyizónál.
Oda is jártam hozzá, mindig mondtam neki, hogy kihozom, hazajön velem. Egy nap épp mentünk volna, hogy lefoglaljuk, de előtte még szokás szerint felnéztem a menhely oldalára... Borzi sehol.
Borzit örökbefogadták előttünk.
Olyan híreket kaptam, hogy Börcsre vagy Gönyűre (már nem emlékszem pontosan) került, egy két gyermekes családba, mind a kettő fiú és elég fiatalkák. Nagyon remélem, hogy tisztelik és szeretik Borzit.
Most is szép életet szeretnék kívánni Csodabogaracskám!
Biztos jó fajta kis keverékek lettek abból a buliból. Látszik a szemén, hogy a vizslahölgy miért hagyta magát!:)
VálaszTörlésŐ a kisasszony :D
VálaszTörlésBorziból kinéztük a pumit, pulit, valamilyen terriert, német juhászt. Eleinte, mikor elvitték, kerestem a gazdijait, hogy szeretném velük tartani a kapcsolatot, most viszont elég lenne, ha tudnám, hogy jól van, boldog. :)